Miklósi siker lehet a példa
Media - 2019. 03. 21.
Miklosi-siker-lehet-a-pelda

Az egyik legjobbnak választották a szigetszentmiklósi hivatalnokok előadását egy nemzetközi találkozón. A konferencián négy ország, a visegrádi négyek városi önkormányzatai vettek részt. Céljuk, hogy még hatékonyabbá tegyék az önkormányzatok működését, együttműködését, hogy megosszák egymással tapasztalataikat az innováció területén. A két miklósi előadó a csapadékvíz-kezelési stratégiáról osztotta meg településünk sikereit.

Demián György (sajtó- és kommunikációs ügyintéző)

„Az előadás arról szólt, hogy a klímaváltozást mennyire vagyunk képesek ellensúlyozni. Az utóbbi években, mint tapasztaljuk az esőzések gyakorisága, és a hirtelen lezúduló víz mennyisége is jelentősen nőtt. Ennek kezelése a jövőben egy merőben új eljárással történik itt Szigetszentmiklóson. Egy térinformatikai megoldást alkalmaztunk, a pontos domborzati adatokat felhasználva egy rendkívül részletes csapadékvíz-gazdálkodási modellt tudtunk készíteni. Ez többek között a környezeti hatások mellett figyelembe veszi a hálózat valós állapotát, valamint a nyílt- és zárthálózati elemeket is. Továbbá arra is alkalmas, hogy a tervezett műszaki fejlesztéseket szimulálni lehessen rajta, ezzel jelentős megtakarítások érhetőek el, segítve a leggazdaságosabb, leghatékonyabb vízkezelési alternatívák tervezését és kivitelezését. Az általunk használt és bemutatott modern eljárás iránt intenzív az érdeklődés. Alapvetően a legtöbb megkeresés magyarországi nagyvárosoktól érkezett, mint például Miskolc, Salgótarján. Ezeken a településeken is aktuális probléma a csapadékvíz hatékony kezelése, így most próbálják adaptálni ők is ezt a modellt."

A budapesti rendezvény a Belügyminisztérium eddigi legnagyobb szabású találkozója volt, mely az önkormányzati fejlesztéseket kíséri figyelemmel. Közel 60 előadó és több mint 250 vendég vett részt a kétnapos eseményen. Demián György és Márkus Ferenc szakmai előadását március 6-án az egyik legjobbnak választották. A téma számos települést érint. A szigetszentmiklósi gyakorlat példaértékű és útmutató lehet mások számára.

Márkus Ferenc (projektszervező ügyintéző)

„A probléma főképp az, hogy a klímaváltozás a víz természetes körforgását befolyásolja, ezért a talaj vízkészlete lecsökkent, mert az intenzív csapadékhozamok beszivárgása a gyors lefolyás miatt nem valósul meg, természeti haszon nélkül kerülnek elvezetésre. Ezért célunk a komplex vízgyűjtő-gazdálkodás és elsősorban nem a csapadék elvezetése, hanem kezelése, helyben tartása és visszapótlása környezetünkbe. Az általunk használt eljárás célja a természet hatásainak szimulációja településünk felszíni infrastruktúrájára, vízgazdálkodási rendszerére és a csapadékvizek felhasználásának támogatása, településünk vízgyűjtő-gazdálkodási rendszerének optimális működtetése."

A lakosság is sokat tett és tehet a problémák megszüntetéséért, például azzal, hogy folyamatosan csökkentik az illegális közterületi csapadékvíz kivezetéseket.