A legnagyobb létszámban, 326-an a 7 és 10 év közötti ,,nebulók”, 266-an a 0 és hat év közötti ,,csemeték” teljesítették a 800 és 500 méteres távokat. Félmaratont 57-en futottak.
Az égiek is a versenyzőkkel voltak, hiszen sem szeles eső, sem tűző napsütés nem akadályozta a rendezvény menetét.
A futás mellett számos más sportágat is kipróbálhattak kicsik és nagyok. A sportcsarnok tágas terében „elfért” a kvíz játék, sakkozás Kovalcsik Mónikával, ping-pong, teqball, a kicsiknek légvár, a nagyobbaknak szemléletformáló élményprogram (ökológiai lábnyommérés, ügyességi- és társasjátékok, logikai fejtörők, furfangos kirakók). Kint tűzoltóautóba is beszállhattak a gyerekek, sőt együtt is futhattak a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltókkal.
Köszönjük az esemény szervezését és lebonyolítását a Városi Könyvtár és Közösségi Ház munkatársainak, a Szigetszentmiklósi Futóklubnak, a 2008 Judo Club SE-nek, valamint a Halásztelki Bocskai István ROK rendészetis diákjainak, a Green Riders kerékpáros egyesületnek, a polgárőröknek és rendőröknek, hogy vigyáztak mindannyiunkra.
A ,,Miklósi Futónap 2024" mai versenyének eredménye az alábbiak szerint alakult.
Minden résztvevőnek és díjazottnak szívből gratulálunk!
500 m - csemete futam:
I. Laza Esztella
II. Szántai Zsófia
III. Bonifert Emma
I. Deák János
II. Nna Jude Vince
III. Kurucz Barna
800 m - nebuló futam:
I. Huszti Réka
II. Puddicombe Abigél
III. Kávási Szófia
I. Kispál Hugó
II. Lovászi Levente
III. Szabó Dániel
1000 m - tini futam:
I. Deli Emma
II. Deák Kitti
III. Szántó Emília
I. Deák Olivér
II. Sulyok Bálint
III. Berec Bendegúz
1000 m - junior futam:
I. Varga Dominika Zoé
II. Dóka Gréta
III. Fajta Bianka
I. Brozsek Máté
II. Varga Csaba Zétény
III. Paál Sebestyén
1000 m - szenior futam:
I. Pandurné Barbi Dóra
II. Kosztándi-Szűcs Ágnes
III. Aba Noémi
I. Zeller Zsolt
II. Bucherna Nándor
III. Paál Farkas
3,5 km:
I. Varga Dominika Zoé
II. Deák Kitti
III. Dániel Jázmin
I. Gonda Tamás
II. Korosecz István
III. Benka Gergő
8 km:
I. Sahin Borbála
II. Vidákovics Angéla
III. Handó Éva
I. Lakatos János
II. Szász Bence
III. Büki Dávid
21 km:
I. Sass Diána
II. Juray-Fodor Bianka
III. Pataki Zsuzsanna
I. Berec Lajos
II. Csontos Imre
III. Bakó Bálint
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók