x Széchenyi 2020
photo

A Német Nemzetiségi Klub február 17-én tartotta hagyományos farsangi bálját.

2024. február 19.
Közérdekű híreink
A zenés, táncos mulatság kezdetén Benkő Jánosné Klárika, a klub elnöke örömét fejezte ki, hogy immár a Nemzedékek Házában üdvözölheti a tagokat. Hozzátette, hogy reményei szerint, ezentúl már itt tarthatják összejöveteleiket.

Nagy János polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az elfogadásra váró éves költségvetési tervezetben a Nemzedékek Házának üzemeltetéséhez szükséges anyagi források is szerepelnek. Amennyiben a tervezet elfogadásra kerül, a „Sárgaház” mellett ez a helyszín is alkalmas lesz újabb rendezvények, események szervezésére. A tervek szerint mind a fiatalok, mind az idősebb generáció számára alkalmas helyszín lehet közösségépítő programok rendezéséhez.

A konyhában is nagy volt a sürgés-forgás: készült a finom leves és szorgos kezek sütötték a fenséges szalagos fánkokat.

A bőséges ebéd után kezdetét vette a késő estébe nyúló, jó hangulatú viccelődés, beszélgetés, mulatozás.