x Széchenyi 2020
photo

A polgármesteri hivatal munkatársai is köszöntötték a nyugdíjasokat

2021. augusztus 4.
Közérdekű híreink
„Nálunk minden évben hagyomány, hogy a nagypapákat, dédpapákat is köszöntjük, hogy ne csak a nők legyenek mindig a középpontban. Sajnos a covid miatt most nem Duna-parti szalonnasütéssel, halászléfőzéssel ünnepeltünk, azonban a színvonalas műsor így sem maradt el, sőt! A Városi Könyvtár és Közösségi Ház színháztermében több mint 50-en gyűltünk össze ma, és nagyon jó hangulatú műsorral ünnepelhettünk."- mondta Garzóné Terike.Az eseményt Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere és a Polgármesteri Hivatal munkatársainak koncertje tette még vidámabbá. A közönséget ezután Haberle Erika és Juhász László a korosztály kedvenceivel, operett dalokkal szórakoztatta.A vendégeket Nagy János polgármester és Jaksa-Ladányi Emma alpolgármester köszöntötte, jelen voltak Ladányi Sándor és Lupa János önkormányzati képviselők.

A további képeket ide kattintva tudja megtekinteni.