x Széchenyi 2020
photo

A szigetszentmiklósi pedagógusokat ünnepeltük

2023. június 3.
Az Ádám Jenő Általános Iskola és AMI hangversenyterme megtelt fiatal és már sokat tapasztalt, bölcs óvodai és iskolai dolgozókkal.

„Sokan talán úgy gondolhatják, hogy manapság vakmerőségből áll valaki tanárnak… Szomorú tény, hogy míg 20-30 évvel ezelőtt többszörös túljelentkezésből lehetett válogatni, ma úgy kell halászni a pedagógusjelölteket, mint a gyöngyszemeket. És az igazgyöngy nagyon ritka… Sok a diák, kevés a tanár, alacsony a bér és alacsony a megbecsülés. – hangzik mindenhonnan a szomorú kijelentés… De talán ma egy kicsit jó lenne ezt elfelejteni, és csak arra figyelni, hogy van még csodálatos gyermek, van még ígéretes diák, van, akinek szüksége van a pedagógus jó szavára, dicséretére, mosolyára, ölelésére és szeretetére. Legyenek büszkék csodás hivatásukra, és amikor tükörbe néznek reggelente, képzeljék oda maguk mellé a diákokat, akikben reményt látnak, akikben érzik azt a tüzet, ami Önökben is fellobbant egyszer.”– mondta köszöntőjében Nagy János polgármester.

Szigetszentmiklós Önkormányzata minden évben e napon díjazza városunk olyan tanulóit, pedagógusait, akik a nevelés vagy tanulás terén kiemelkedő munkát végeztek, illetve kiemelkedő eredményeket értek el. A Csikesz Endre – szigetszentmiklósi református kántortanító, kutató – nevét viselő elismerést 2023-ban az alábbi személyek vehettek át Csikesz Irmától, Csikesz Endre unokájától és városvezetőnktől:
• Fáklya Zsófia 12. osztályos tanuló, Batthyány Kázmér Gimnázium,
• Kincse Anikó óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus, Szigetszentmiklósi Csicsergő Óvoda,
• Simonné Brosch Anikó magyar-német szakos tanár, Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola,
• Gelencsérné Szarka Mária, magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv és történelem szakos középiskolai tanár, tehetségfejlesztő szakértő, Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium,
• Pusoma Mátyás Gábor 8. osztályos tanuló, Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola, (nem tudott jelen lenni, díját Noseda Tibor intézményvezető vette át).

Gratulálunk minden díjazottnak!

Az ünnepet a helyszínt biztosító iskola diákjai - Váczi Blanka furulyán, Szabó Ádám prózával - színesítették, a Napraforgó Néptáncegyüttes Magyarbődi táncokat táncolt. A műsort a MagyaRock Dalszínház tagja, Tihanyi Dániel színész előadása zárta.