x Széchenyi 2020
photo

A szigetszentmiklósi református közösség két alkalommal is ünnepelhetett az elmúlt hétvégén (fotógaléria)

2023. október 10.
Közérdekű híreink
A Hajnalcsillag Református Óvoda szombati szentelése után, vasárnap a Kálvin téri Missziós Fészek Ház következett.

A városunk központjában épült Missziós Ház a sokak számára ismert, 2019-ben lebontott Kisház helyére került. A közel 600 nm összterületű új intézmény amellett, hogy a szomszédos templom Újvárosi Református Gyülekezetét szolgálja ki, helyet biztosít különböző helyi kluboknak, például festőkörnek, baba-mama körnek, egyéb foglalkozásoknak és előadásoknak is.
Földszintjén a Fészek Teázó egyedülálló, nonprofit módon főleg fiataloknak nyújt biztonságos találkozási lehetőséget. A szigetszentmiklósi diákok a tanév minden hétköznapján, 13 és 16 óra között beülhetnek, és ingyen tea mellett beszélgethetnek, társasjátékozhatnak, vagy éppen házi feladataikat oldhatják meg.

A hálaadó-szentelő istentiszteleten Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, és Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese szolgált.

A 23 éves gyülekezet lelkésze, Morva Ákos köszönetét fejezte ki a támogatóknak, közöttük városunk önkormányzatának is, és beszédében hangsúlyozta, hogy nemcsak egy szép épület jött létre Szigetszentmiklóson, hanem egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel várnak, ahol a betérők békességet és szeretetet, egy kényelmes, családias „fészket” találhatnak.