x Széchenyi 2020
photo

Az év tűzoltója díjat kapta Pejó Ádám

2021. december 21.
Közérdekű híreink
Pejó Ádám az „év tűzoltója” Szigetszentmiklóson. A díj létrejöttét Nagy János polgármester kezdeményezte, először adott át oklevelet és a polgármesteri keretből származó pénzjutalmat kiemelkedő katasztrófavédelmi tevékenységért. A városvezető mély háláját fejezte ki a díjazottnak és kollégáinak. Elmondta, hogy hagyományt kíván teremteni, mely során minden évben egy kiemelkedő tűzoltónak szeretne adományozni ilyen elismerést.
Pejó Ádám törzsőrmester 10 éve dolgozik a szigetszentmiklósi tűzoltóságon, jelenleg szerparancsnoki pozícióban. Mint mesélte, szívből szereti a hivatását, már gyermekkora óta ez volt az álma, segíteni az embereken. A díj híre meglepetésként érte és hatalmas megtiszteltetésnek érzi.
Az eseményen jelen volt Hohl László, a Solo-Sparta Kft. résztulajdonosa is, aki korábban több szigetszentmiklósi intézmény számára ajándékozott orvostechnikai eszközöket. A mai eseményen a Solo-Sparta Kft. a Szigetszentmiklós Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság már meglévő defibrillátorának elhasználódott részeit pótolta, mert mint elmondta, tudomásukra jutott, hogy a meglévő eszköz technikailag már nem megfelelő. Az átadón kijelentette azt is, hogy a tűzoltóság számára ezentúl díjmentesen végzik a defibrillátorok vizsgálatát.