x Széchenyi 2020
x RRF
photo

Beszámoló az idei Szent István napi ünnepségsorozatról

2025. augusztus 21.
Kultúra
Az idei augusztus 20-i ünnepség a városban nemcsak az államalapításra és az új kenyérre irányította a figyelmet, hanem arra az emberi értékre is, amely generációkon átível - a szeretetre, a hűségre és az összetartozásra.

Az este egyik legszebb és legmeghatóbb pillanata volt, amikor polgármester úr köszöntötte Garzó András Bandi bácsit és Garzó Andrásné Terike nénit, akik idén ünnepük 70. házassági évfordulójukat.

Hetven év - szeretetben, hűségben, türelemben.

Garzó András és Garzó Andrásné

Nemrég, amikor Bandi bácsit a 100. születésnapján köszöntötték, Terike néni elárult egy apró titkot:
szívük szerint augusztus 20-án szerettek volna egybekelni. A sors azonban másként alakította - néhány nappal később kötöttek házasságot -, de lelkűkben ez a nap örökre összefonódott közös életük ünnepével, ahogyan az a nemzet ünnepével is.

Ahogy a polgármester fogalmazott:
„Az ő szövetségük éppen olyan erős és maradandó, mint az államalapítás sziklája, amelyre épült."

A város nevében kifejezett tisztelet és szeretet megható pillanatai között a Napraforgók Néptáncegyüttes fiataljai énekkel köszöntötték a házaspárt - így hajtva fejet egy olyan életút előtt, amely példaként állhat mindannyiunk előtt.

Az ünnepi gondolatokat alpolgármester úr beszéde is gazdagította.

A rendezvényen Hutóczky Béla címzetes esperes imát mondott, és megszentelte az új kenyeret, a Katolikus Kórus közreműködésével.

Az új kenyér szentelése

Az ünnepi műsorban szerepeltek Endrődi Ágnes és társa színművészek is, akik különleges hangulatot teremtettek az est során.
A programot a néptáncgála zárta -a fiatalok lendületével, hagyományőrzéssel és igazi közösségi szellemmel.

Néptánc gála

Ez az este nemcsak egy ünnep volt, hanem egy olyan üzenet is, amely megerősíti: a múlt értékei és az emberi kapcsolatok tartóssága ma is irányt mutat.

Isten éltesse Magyarországot!
Isten éltesse Terike nénit és Bandi bácsit a 70. házassági évfordulójuk alkalmából!