Hírek lista Közérdekű híreink

2023. szeptember 24.

Az utóbbi évek rekordnevezésével számolhatott szombaton a Szigetszentmiklósi Kajak-Kenu Egyesület (fotógaléria)

Míg tavaly és tavalyelőtt nem érte el a 100 fős létszámkorlátot a jelentkezők száma, idén 43 főt már vissza kellett utasítani. A Szabacs Kupa idei népszerűségét az is mutatja, hogy - bár tipikusan őszi verseny – a hideg és az időnként szemerkélő eső sem tartotta vissza a rajthoz állókat. A Hajókikötőtől Nagy János polgármester indította el az evezősöket, akik a Taksonyi hídig, majd vissza 7 km-es távot teljesítettek nyolc kategóriában. Az általános iskola alsó tagozatától egészen a 82 éves korúig találunk a versenyzők között, valamennyiük biztonságáról a Polgárőrség Vízi Egysége gondoskodott.

Tovabb

2023. szeptember 22.

Érkeznek az adószámla-értesítők - NAV közlemény

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig folyamatosan végzi az adószámla-értesítők kiküldését a magánszemély és egyéni vállalkozói ügyfeleinek. Akiknek van ügyfélkapus elérhetősége, azok a tárhelyen, akiknek nincs, azok a postaládájukban kereshetik a dokumentumot.

Tovabb

2023. szeptember 22.

Forgalomváltozás a Városi Sportnapon

A Városi Könyvtár és Közösségi Ház 2023. szeptember 23-án szervezi meg a Városi Sportnapot a Kéktó Szabadidőparkban, ami miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.

Tovabb

2023. szeptember 20.

Az 5102-5103 jelű út útépítési munkáinak előkészítése befejeződött, a gerincút fejlesztése várhatóan 2023.szeptember 22-én (pénteken) kezdődik.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az 5102-5103 jelű út útépítési munkáinak előkészítése befejeződött, a gerincút fejlesztése várhatóan 2023.szeptember 22-én (pénteken) kezdődik. Az alábbiakban részletezett, ideiglenes forgalomelterelés tervezetten 2023.decemberig fog fennállni.

Tovabb

2023. szeptember 17.

Szépség és a tőrvívó

A Miklósi Mustra alkalmával a Miss World Hungary versenyen való sikeres szerepléséért Hegyi Zsanettnek oklevelet adott át Nagy János polgármester. Zsanett születése óta Szigetszentmiklóson él, a Bíró Lajos iskolában, majd a Batthyány Kázmér Gimnáziumban tanult, jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem kereskedelem és marketing szakos hallgatója.

Tovabb

2023. szeptember 17.

Miklósi Mustra 2023. (fotógaléria)

A forró nyarat magunk mögött hagyva, kellemesen hűvös őszköszöntő ünnepként zajlott szombaton a Miklósi Mustra, ahol a gyerekeket Süsü üdvözölte.

Tovabb