x Széchenyi 2020
photo

Családi sportnap Lakihegyen

2021. június 12.
Közérdekű híreink
Az összejövetelre rengeteg család érkezett kihasználva a jó időt és nem utolsósorban azt, hogy végre újra együtt tekerhettek a lakihegyiek, halásztelkiek, csepeliek és a környékbeliek. Orosz László, önkormányzatunk lakihegyi képviselője elmondta, nagyon várták már, hogy vége legyen a járványhelyzetnek, hiszen a tavalyi gyereknap amiatt maradt el és ennek a rendezvénynek mindig nagy sikere van, minden évben várják a családok. A mai sportnapra több mint 200-an érkeztek résztvevők. A lakihegyi indulás után, a csoport polgárőri felvezetéssel indult a Mezővári szigetre, ahol bográcsban rotyogott a paprikáskrumpli, a gyerekek ügyességi versenyeken vehettek részt, a felnőttek kispályás labdarúgó és röplabdamérkőzéseket is tartottak. A rendezvényt pályázati pénzből, támogatók adományaiból rendezték meg, valamint Nagy János polgármester, a polgármesteri keretéből támogatta az eseményt.