x Széchenyi 2020
photo

Csalókra figyelmeztet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

2021. augusztus 5.
Közérdekű híreink

Az úgynevezett ,,business email compromised” azaz az eltérítéses csalás ezen fajtájának elkövetése során a cégek pénzügyi előadói emailen keresztül kapnak emailt, melyben az ismeretlen elkövetők a cég aktuális pénzügyi egyenlegére kérdeznek rá, illetve arra, hogy tudnának-e egy projektre azonnal utalni.

Az elkövetők általában a cég vezetői nevében hoznak létre egy valódinak tűnő e-mail címet, amelyről az email látszólag az illetékes vezetőtől érkezik a gazdasági/pénzügyi előadó részére, azonban, ha kellő figyelemmel nézik meg annak ,,fejlécét”, majd rákattintanak, egy teljesen irreleváns email cím tűnik elő. Az elkövetők felkészülnek az adott szervezetből, így a kérés hihetőnek, az általuk küldött email tartalma hitelesnek, meggyőzőnek tűnik.

Az utalási kérések jellemzően minden esetben külföldre irányulnak, k. 14.000.000,-Ft-nak megfelelő EUR összegben, mely EU-n belül azonnal jóváírásra kerül.

  1. májusában a fentiekhez hasonló csalások elkerülése érdekében hívtuk fel a területen lévő önkormányzatok, önkormányzati fenntartású intézmények, nagyobb gazdálkodó szervezetek figyelmét arra, hogy azutalások előtt mindig győződjenek meg arról, valóban az arra illetékes adta-e az utasítást, soron kívül hívják fel az általuk ismert számon (ne azon, amit az elkövetők megadtak), ellenőrizzék alaposan és ismerjék fel az ál email címeket. A bűncselekmények elkövetését csak akkor lehet megelőzni, ha szinte azonnal felismerik a sértettek, hogy átverték őket és elzárkóznak bármilyen kérés teljesítése elől.

Annak érdekében, hogy cégük ne szenvedjen pénzügyi hátrányt az ilyen jellegű csalások miatt, kérjük figyelmesen olvassa el és fogadja meg a Pest MRFK Bűnmegelőzési Osztály tanácsait, valamint ismertesse ezeket a cég ügyeiért felelős pénzügyi/gazdasági kollégáival.

  • Hasonló, vagy más mondanivalójú, de mindenképpen gyanúra okot adható email, üzenet, vagy telefonhívás esetén győződjön meg az információ valóságtartalmáról és hitelességéről. Vegye fel a kapcsolatot személyesen, vagy a már ismert (és nem az üzenetben lévő!) telefonszámon az ügyvezető igazgatóval, cégvezetővel!
  • Járjon el körültekintően a szokatlan, a cég ,,mindennapos” pénzügyi mozgásától eltérő tranzakciók, bankszámlaszámok esetén, egyeztessen előtte más, a cég ügyeit illetően döntésre jogosult személlyel.
  • E-mailek esetén ne a ,,válasz” gombra kattintva küldjön visszajelzést, hanem újra írja be az üzenet címzettjét! Elképzelhető, hogy csupán egyetlen karakterben különbözik a valótlan E-mail cím a valóstól és ezzel az óvintézkedéssel akár megelőzhető a csalás megvalósulása.
  • Ne kattintson olyan linkre, ne nyisson meg olyan csatolmányt, amely nem várt küldeményként, ismeretlen feladótól érkezett!
  • Bűncselekmény gyanúja esetén értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívószámon, pénzügyi tranzakció esetén pedig a számlavezető bankját is!