photo

Forgalmi rend változás a Határ úton

2020. november 16.
Közérdekű híreink

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a szegély és járdafelújítás után, elkezdődött az aszfalt burkolat felújítása a Határ úton.

Az aszfaltozási munkálatok március elején kezdődtek és március végéig tartanak, melyet a kivitelező Penta Kft. 4 ütemre osztott, ezalatt a Határ út, egyirányúsításra kerül a Gyári út irányába.

Az első 2 ütemben (félpályás aszfaltozás miatt először az útpálya egyik, majd másik fele) a Dorottya utcától a Gyári útig, a második 2 ütemben a Tököli úttól a Dorottya utcáig kerül egyirányúsításra az útszakasz. Az ütemek előreláthatólag 1 hétig tartanak.

 

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az egyirányúsítás ideje alatt a Határ útról nyíló zsákutcákból csak a Gyári út irányába lehet kihajtani. Az egyéb Határ útról nyíló utcák, melyeknek megközelítése más irányból is lehetséges, a Határ út felőli végüknél lezárásra kerülnek, a szakasz aszfaltozásának idejére zsákutcaként üzemelnek.

 

Kérjük a felújítás ideje alatt a lakók türelmét és megértését. A munkaterület közelében figyelmesen és óvatosan közlekedjenek.