x Széchenyi 2020
photo

Halálos lakástűz a Bucka városrészben

2021. június 1.
Közérdekű híreink
A szigetszentmiklósi hivatásos egységek kiérkezésekor a két helyiségből álló ház már teljes egészében égett, a tűz a tetőszerkezet egy részére is átterjedt. A tűzoltók több vízsugárral oltották el a lángokat, majd átvizsgálták az épületet. Az oltást nehezítette, hogy a helyiségekben nagy mennyiségű törmelék volt, a ház füsttel telítődött. Az egységek a húsz négyzetméteres szobában egy holttestet találtak. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárás során vizsgálja a tűz keletkezésének okát és a körülményeit.A Katasztrófavédelmi Igazgatóság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy azokban a lakásokban, ahol van füstérzékelő, nem következik be halálos lakástűz, sőt komolyabb füstmérgezés, nagyobb tűz sem jellemző az ilyen otthonokban. A füstérzékelő a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő cselekedni, a tűzoltók több értéket tudnak megmenteni.A Boglya utcát lezárták a Fakopács és a Harkály utca között az autósok, kerékpárosok és gyalogosok elől is előreláthatólag 16 óra 30 percig. Kerülni a térképen jelzett irányokba lehet.