x Széchenyi 2020
photo

Hónap embere 2023. február - Oravecz Enikő Dorottya

2023. március 11.
Közérdekű híreink
Városunkban többféle díjat és kitüntetést kaphatnak azok, akik munkájukban kiemelkedően teljesítenek, azonban most olyan elismerés került bevezetésre, amely hétköznapi emberek egy-egy kiemelkedő cselekedetét jutalmazza.

Nagy János polgármester kezdeményezésére idén először átadásra került a "Hónap embere" cím, melynek büszke birtokosa februárban Oravecz Enikő Dorottya lett.

Enikő egy 16 éves szigetszentmiklósi lány, aki két barátnőjével egy budapesti bevásárlóközpontból éppen hazaindulva még betértek a mosdóba, ahol ijesztő helyzetbe kerültek. Enikő az egyik zárt fülkében észrevett egy földön fekvő, vérző lányt, aki mint utóbb kiderült, öngyilkosságot akart elkövetni. Enikő felnőtteket is meghazudtoló módon higgadt maradt, és azonnal cselekedett. Mindent megtett a bajba jutott fiatal megmentéséért és a kiérkező orvos munkáját is végig segítette.

Példaértékű helytállásáért és önzetlen, bátor viselkedéséért igazán megérdemelten kapta meg Szigetszentmiklós első "Hónap embere" oklevelét, melyhez szívből gratulálunk!

Enikő történetéről bővebben olvashatnak a Kisváros újság áprilisi számában.