x Széchenyi 2020
photo

Igazán rendkívüli testületi ülés - Szigetszentmiklós 2021.08.19.

2021. augusztus 19.
Közérdekű híreink
A tematikus hét céljai, például egymás és önmagunk megismerése, hogy a gyermekek képessé váljanak az erőszakmentes kommunikációra, ismerkedjenek az emberi jogokkal, gyakorolhassák az érvelési technikákat és felfedezzék, hogy az ő véleményük is fontos a közösségnek. Mindezt - nyári szünet lévén - játékosan tehették meg, kitalálhattak maguknak egy várost, demokratikusan választottak diák díszpolgárt és polgármestert.
A csapat a tábor utolsó napján városunk polgármesteri hivatalába látogatott, ahol Jaksa-Ladányi Emma alpolgármester segítségével Gyenei Nóra diákpolgármester és 20 fős diákképviselő-testülete ülést tartott. Az első napirendi pont tárgyalása során kiderült, hogy több hamburgerre és desszertre vágynak a menzán, de érkezett javaslat jakuzzi telepítésére a játszótereken, és volt, aki gokart-versenyt rendezne a Kéktó Szabadidőparkban.
Szigetszentmiklós Család- és Gyermekjóléti Központja (CSSK) idén június 21-től augusztus 31-éig gondoskodik gyermekfelügyeletről olyan családok, például egyedülálló szülők számára, akiknek munka, családi segítség hiánya miatt más megoldása nem adatott csemetéje biztonságos elhelyezésére. A CSSK munkatársai minden évben igyekeznek tartalmassá és vidámmá tenni ezt a nyári tábort, tematikus heteket találnak ki. Tavaly 243, idén 331 gyermek felügyeletét oldották meg.