Az ötletgazda Keszi Zoltán küzdősport edző Tóth Attilával, a Miklósi Sasok Thai-box SE vezetőjével június első szombatján közel 70 egyesületet várt a drogprevenciós programokra, azonban az időjárás közbeszólt:
„Rendhagyó módon sportpiknikkel egybekötött, egész napos műsor volt a célunk 24 sportág bevonásával, de sajnos az esős idő miatt az egyesületek sorban mondták le a megjelenést.” – összegezte Tóth Attila, aki hozzátette, hogy hálásan köszöni a „keménymag” kitartását.
Mint a képeken is látható több sportág képviseletében jelen voltak egyesületi tagok, trénerek: a krav maga, ninjutsu, boksz-, kick-boksz-, thai-boksz-, aikido, judoedzők és harcosok nem adták fel a rossz idő ellenére sem, és mindenre elszántan a helyszínen bizonyították a sport erejét. A Csillag Születik Énekiskola növendékei is „állták a sarat”, zenével alapozták a kis csapatok bemutatóinak hangulatát.
A rendezvény célja valójában megvalósult – vélik a szervezők, akik mindennapjaikban is hangsúlyozzák, hogy a sportok hatalmas segítséget nyújtanak a függőségekről való leszokásban, a lelki gyötrelmek megoldásában, és ugyanilyen erővel bírnak az addikció megelőzésében is.
A két főszervező bármikor nyitott a segítségnyújtásra.
Ha úgy érzi, szülőként, vagy akár droghasználóként tanácsra van szüksége, hívja bátran Tóth Attilát (+36 70 434 8800) vagy Keszi Zoltán (+36 70 677 9478) edzőt.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók