x Széchenyi 2020
photo

Kukacgyűjtés, madárhang-felismerés, kéregnyoma

2021. május 10.
Közérdekű híreink
A járványügyi helyzet miatt tavaly csak interneten keresztül tudtunk foglalkozni a témával. Idén az ornitológus szakember meghívásáról és a családoknak szóló alkotópályázathoz kapcsolódó kiállításról kellett lemondanunk, azonban örülünk annak, hogy most legalább a gyerekek részt tudtak venni a programban. Bízunk benne, hogy május 10. ebben az évben is élményekkel, tapasztalatokkal gazdagította őket."- mondta el Vargáné Dicső Edit óvodavezető.A madarak és fák napja már több mint száz éve hagyományos „ünnepnek" számít világszerte. Eleinte a mezőgazdaságra hasznos madarak védelme volt a cél, mára az erdők, és valamennyi vadon élő madárfaj megőrzése áll a középpontban, elsősorban a környezettudatos nevelés terén.