x Széchenyi 2020
photo

Kupakgyűjtő a Bajcsy-Zsilinszky úton

2021. szeptember 2.
Közérdekű híreink
A szív formájú tároló célja a környezetvédelmen felül a kupakok adományozása rászoruló családoknak. Viola Károlyné, az Aries ügyvezetője, egyben a gyűjtés ötletgazdája elmondta, hogy beteg gyermekek gyógyulását szeretnék segíteni. Ötletét a városvezetés azonnal elfogadta és támogatta. A helyszínt Nagy János polgármester és Ladányi Sándor, a városrész önkormányzati képviselője jelölték ki. A gyűjtő felavatásán mindketten részt vettek. Nagy János korábban már a szakiskolákkal tervezett hasonló akciót, melyben a diákok iskolai gyakorlatuk alatt készíthettek volna kupakgyűjtésre alkalmas tárolókat. A terveket a járványhelyzet meghiúsította, azonban - mint fogalmazott - hála az Aries munkatársainak, önkéntesen elkészítették az első kupakgyűjtőt, és hasonló pontokat a város több területén is szeretnének kihelyezni majd. A műanyag kupakokat hulladékfeldolgozó cégek vásárolják fel, majd újrahasznosítják. A befolyó összeget a családok kapják, melyet gyermekük gyógykezelésére költhetnek.