x Széchenyi 2020
photo

Látogatást tettünk a közelmúltban nyílt, új szigetszentmiklósi óvodában. (fotógaléria)

2022. december 9.
Közérdekű híreink
A Rákóczi Ferenc utca 64/b szám alatti Hajnalcsillag Református Óvodában szeptember óta négy csoportban 87 gyermeket látnak el, de az épület 100 gyermek befogadását teszi lehetővé a jövőben. Az óvoda területe 960 nm, a földszintes épület mellé egy zárt játszókert is tartozik. Az intézmény fenntartója a Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség, így pedagógiai programjukban szerepel a hitéleti nevelés, de a gyerekek felvételénél nem szempont a felekezethez való tartozás, valamint a körzethez tartozó gyerekek létszáma kötelezően el kell érje a 25%-os arányt.

Jámborné Miskolczi Éva intézményvezető és Szalkay László református lelkész elmondása szerint még vannak apró hiányosságok, de igyekeznek mielőbb pótolni azokat. A lelkész külön köszönetét fejezte ki városunk önkormányzatának, hiszen a területvásárlásban és egyéb más munkálatokban is hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek, óvónők, dadusok és minden ott dolgozó ebben a csodálatos óvodában várhatja a karácsonyt.