x Széchenyi 2020
photo

Leadták a paradicsomokat

2021. augusztus 14.
Közérdekű híreink
Melyik a legnagyobb, legegészségesebb és legízletesebb? A szigetszentmiklósi paradicsomok ,,legjeit" keresi városunk Bolgár Nemzetiségi Önkormányzata. A Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtti területen, a Bolgár ivókútnál adhatták le kiváló terméseiket a pályázó lakosok.
A paradicsomnevelő versenyen háromfős zsűri - Micov Iván bolgár kertész, Kocerov Gergana halásztelki bolgár kertész és Nagy János, városunk polgármestere - dönti el, ki kaphatja az idei díjakat. Kirov Milán, a Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a májusban kiosztott palántákat Kocerov Gergana kertészetéből biztosították, melyet ezúton is köszönnek. Valamint hozzátette, tavaly a covid miatt kevesebben jelentkeztek, idén pedig úgy gondolták, hogy az időjárás késleltetheti az érést. Azonban minden bizonytalanság ellenére szép számmal érkeztek nevezők, idén a tavalyinál 13-mal többen. 2021-ben 32-en hozták el termésüket.