A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. Az szja 1+1%-áról idén egészen május 22-éig lehet rendelkezni. A felajánlás csak néhány percet vesz igénybe, a támogatott szervezeteknek pedig óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó 1+1 százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.
A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „22EGYSZA” lapon május 22-éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet.
Ahogy a korábbi években, a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát. Így legkésőbb 2023. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkáltatónak a nyilatkozatot. A lezárt boríték ragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg kell aláírnia. A munkáltatónak a nyilatkozatot tartalmazó borítékot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban 2023. május 22-éig kell eljuttatnia a NAV-hoz.
Felajánlásokat kizárólag azok a civilszervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.
A vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik technikai számmal rendelkező kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett számára viszont – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.
Kérjük, adójuk 1%-ával támogassák a szigetszentmiklósi szervezeteket, melyek listáját ide kattintva tudják megtekinteni.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók