x Széchenyi 2020
photo

Ne adjon esélyt a tolvajoknak!

2020. november 16.
Közérdekű híreink

A statisztikai adatok alapján változatlanul a lakóépületek sérelmére, -nyílászárók be - és kifeszítése, zártörés módszerével - követik el a bűncselekmények többségét. A legfertőzöttebb települések továbbra is a főváros közvetlen agglomerációjából kerülnek ki. Ennek egyik oka lehet, hogy az agglomerációban élők naponta ingáznak a munkahely és a lakókörnyezetük között, így a lakóépületek nagy száma marad üresen hosszabb-rövidebb időre, mely nagy csábítást jelent a bűnelkövetők számára.

 

Egy-egy bűncselekmény elkövetése során jelentős nagyságú kár keletkezhet, és a tettesek minimális lebukással járó kockázat mellett, maximális bevételre tehetnek szert. Érdemes tehát megnehezíteni a dolgukat, és megelőzni a bajt.

 

Fontos! Aktív védekezéssel kell csökkenteni a célponttá válás lehetőségét.

 

Ne feledje, a bűnelkövetők nem szeretik, ha megfigyeli őket!

 

Meghatározó a nyílászárók minősége (biztonsági besorolása, technikai paramétere,) és elhelyezése. A bejárati ajtónak láthatónak kell lennie az utcáról.

 

A kert rendezése során törekedjenek arra, hogy a bejáratok és ablakok az utca felől láthatóak legyenek. A növényzetet úgy kell kiválasztani, és a későbbiekben visszavágni, hogy azok ültetése során ne alakuljon ki úgynevezett vakfolt, illetve be nem látható hely.

Szereljen fel kültéri világítást, ami megfelelően megvilágítja az ingatlan területét!

Az élő sövények, és a zárt kerítések magassága lehetőleg ne haladja meg a 90 centiméteres magasságot, mert azzal gátolja a biztonságot fokozó rálátást.

Az értékek megóvásának fokozása gyakran az elektronikai riasztóberendezések telepítésével érhető el.

Hasznos az épületen belül, szakszerűen beépített, rejtett széf elhelyezése, az értékek megőrzésére.

Értéktárgyak megjelölése: Gravírozással jelöltesse meg a lakásban használt műszaki eszközöket, háztartási gépeket, és vegyen fel értékeiről pontos HÁZILELTÁRT (típus, gyáriszám) megjelölésével. Jó megoldás az is, ha videokamerával méretarányosan rögzíti vagyontárgyait.

 

 

VIGYÁZZON ÉRTÉKEIRE!

 

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna, kérjük azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es számon!

 

 

 

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály