"Ne félj, amíg az én lángom ég... én a Remény vagyok!"
Hangzott el az Ádám Jenő Általános Iskola és AMI 2.A.dráma osztályos gyerekek előadásában az iskola karácsonyi ünnepségén, melynek összeállításában maguk a gyerekek is besegítettek saját ötletekkel, érzésekkel.
A kisebb és nagyobb gyerekek, tanáraik vezetésével, felkészítésével meghitt, ünnepélyes karácsonyi műsort adtak a zsúfolásig telt színházteremben.
A művészeti iskola számos, tehetséges tanulója jár különböző versenyekre nagy sikerrel, valamint a városi rendezvényeken is számtalanszor találkozhatunk szórakoztató előadásaikkal.
Karácsonyi műsorukon felléptek a zeneművészeti, valamint a színművészeti ág tanulói, tanárai, a gitár csoport és a Varga Dávid énekes, énektanár, karvezető által vezényelt kórus. A kórus előadásában vendégszereplőket is hallhatott a közönség, mint Fésűs Nelly, színésznő és Babindák István, Babi, klarinétművész.
Ismert karácsonyi dallamokkal, énekekkel, versekkel mondtak köszönetet az egész éven át támogató szülőknek, családoknak. Ezzel kívánva meghitt, boldog karácsonyi ünnepeket!
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók