x Széchenyi 2020
photo

Nemzetiségek Napja Szigetszentmiklóson

2023. december 19.
Közérdekű híreink
A Magyar Országgyűlés 2012-ben december 18-át a Nemzetiségek napjává nyilvánította, mint az ENSZ nemzeti, etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatának elfogadása napját.

Ezen a napon az ország számos pontján rendeznek, megemlékezéseket, ünnepségeket. Így Szigetszentmiklóson is december 17-én a helyi Nemzetiségi Önkormányzatok (bolgár, román, roma német) egy bemutatkozó délutánra hívták az érdeklődőket a Városi Könyvtár és Közösségi Házba, ahol a kultúrájuk, hagyományuk, dalaik, gasztronómiájuk egy kis szeletét mutatták be az érdeklődőknek. Karácsonyi énekekkel, dalokkal, versekkel hangolódva a közelgő Karácsnyi Ünnepekre.

Hohl László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Roma Nemzetiségi Önkormányzat meghívására, a budapesti Lakatos Nándor és zenekara világhírű magyar nótákat és ismert népdalokat adtak elő, egy igazi mulatság hangulatát idézve. Az este folyamán többször is színpadra léptek a Napraforgók Néptáncegyüttes tagjai, énekkel, verssel és persze hamisítatlan szászcsávási cigánytánccal kápráztatták el a vendégeket. Pap Nika, Pap Lili, valamint Lupa Angelika a bolgár kultúrát bemutatva, szívhez szóló népdalokat énekeltek. A Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Szabó Emma, ezen az alkalmon adta át a Sütő András Irodalmi Pályázat díjait a nyerteseknek, Kőfalvi Zoé Nóra (11-13.évfolyam kategória) és Kőfalvi András (5-8.évfolyam) részére. A díjátadó után román népdalokat és karácsonyi énekeket adott elő a Szitkó Family Band. A továbbiakban a Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívására a német kultúrát, hagyományokat, gasztronómiát híven ápoló Sonnenschein kórus lépett színpadra. A későbbiekben a roma kisebbség legégetőbb problémáit feldolgozó, Szakcsi-Lakatos Béla és Csemer Géza Cigánykerék című musicaljéből adott elő egy lírai részletet Lupa Angelika, akit zongorán kísért édesapja Lupa János.

A kisebbségek kultúrájának megismerése után, a szervező Nemzetiségi Önkormányzatok a gasztronómia megismerésére hívták a vendégeket. Az előtérben és az aulában megkóstolhatták a nemzetiségek nevezetesebb ételeit, valamint bolgár bort is kóstolhattak.