x Széchenyi 2020
photo

Szépség és a tőrvívó

2023. szeptember 17.
Közérdekű híreink
A Miklósi Mustra alkalmával a Miss World Hungary versenyen való sikeres szerepléséért Hegyi Zsanettnek oklevelet adott át Nagy János polgármester. Zsanett születése óta Szigetszentmiklóson él, a Bíró Lajos iskolában, majd a Batthyány Kázmér Gimnáziumban tanult, jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem kereskedelem és marketing szakos hallgatója. Korábban is foglalkozott modellkedéssel és csaknem tíz évig versenyszerűen lovagolt. A 20 éves lány a szépségverseny többszáz jelentkezője közül került be a 16 fős élő showba, ahol a nézők szavazatai alapján az első helyre került, és elnyerte a közönségdíjat. Hegyi Zsanett a városi oklevél átadása során háláját fejezte ki a lakosság felé is a támogató szavazatokért.

Ezután a sokak számára jól ismert Bercit hívták színpadra. Bagdány Albertért évről évre együtt dobog a vívósport kedvelők szíve. A fiatal tőrvívó országos bajnok, egyéniben és csapatban is bronzérmes Európa-bajnok. Több mint tíz éve kezdett vívni a Szigetszentmiklósi Tőregyletben Kessler Zoltán kezei alatt, aki jelenleg is irányítja felkészüléseit. Berci a Kardos iskolában tavaly kiváló eredménnyel érettségizett, és nyert felvételt a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyész- és Biomérnöki Karára. Az egyetem mellett a Ludovikában edz, a junior Európa- és világbajnokságokra, egyben a jövőbeli olimpiákra készül. A magyar tőrszakág kiemelkedő alakja, városunk büszkesége a Szigetszentmiklós Testnevelési- és Sport Díját vehette át a polgármestertől. Berci minden tanárának, edzőinek és családjának is megköszönte a támogatást.