x Széchenyi 2020

Helyi iparűzési adó

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 42/D. § (1) bekezdése alapján az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét – ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést – és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: adóbevallás) kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon, az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adókról szóló bevallások benyújtására vonatkozó rendelkezések értelemszerű alkalmazásával teljesítheti.

(2) Az állami adóhatóság a hozzá beérkezett, számszaki hibát, ellentmondást nem tartalmazó adóbevallást – az adóbevallás-benyújtásra kötelezett azonosítását követően, a befogadó nyugta kiadása mellett – az adóalany által a bevallási nyomtatványon megjelölt székhely, telephely(ek) szerinti önkormányzati adóhatóság részére haladéktalanul továbbítja. Az állami adóhatóság bevalláskitöltésre szolgáló számítógépes rendszere a számszaki hibára, ellentmondásra automatikusan felhívja az adóalany figyelmét és tájékoztatja arról, hogy az adóbevallást az önkormányzati adóhatóság részére csak a hiba adózó általi kijavítását követően továbbítja.

(3) A számszaki hibát, ellentmondást nem tartalmazó vagy a (2) bekezdés szerint javított adóbevallást az önkormányzati adóhatóságnál határidőben teljesítettnek kell tekinteni, feltéve, hogy azt az állami adóhatósághoz határidőben benyújtották.

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 18. § alapján az adózó az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adó esetén az adókötelezettség keletkezését, annak bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül – az erre a célra rendszeresített nyomtatványon – jelenti be az önkormányzati adóhatóságnak. (https://ohp-20.asp.lgov.hu honlapon keresztül)
Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).
- Az adó alanya a vállalkozó.
- Adóköteles iparűzési tevékenység: a vállalkozó e minőségben végzett nyereség-, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenysége.
- Az adó mértéke: 2%
Befizetési / Bevallási határidők:adóelőleg / KATA megfizetése: március 15. és szeptember 15. bevallás benyújtása és az adókülönbözet megfizetése: május 31.
a változás időpontját követő 15 napon belül (pl: a tételes KATA hatálya alá tartozó adóalanyok változás bejelentése, szünetelés, tevékenység újrakezdésének bejelentése)

Helyi iparűzési adó

Adózó neve

Ügyintéző

Telefonszáma:

A-D

Szatmári Magdolna

24/505570

E-H

Bakó Emese

24/505525

I-K

Kiss Katalin

24/505521

L-M

Tarnainé Pósa Andrea

24/505608

N-S

Kiss-Ronyecz Viktória

24/505632

Sz-Zs

Purzsásné Szabó Erika

24/505624