Árki Attila kapta a Somogyváry Gyula díjat a Magyar Kultúra Napján
Media75 - 2020. 01. 24.
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata minden évben hagyományosan valamelyik kiemelt eseményén adja át a Somogyváry Gyula-díjat a város kulturális, művészeti életében kezdeményezőként, segítőként és aktív szereplőként is kiemelkedő személyek elismeréseképpen.
Arki-Attila-kapta-a-Somogyvary-Gyula-dijat-a-Magyar-Kultura-Napjan

„Az a kultúra, mely önmagát tiszteli és becsüli, az a kultúra él, létezik."- emelte ki Lupa János képviselő január 23-án, a Magyar Kultúra Napjának városi ünnepén. A Köznevelési, Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke hozzátette, „úgy véli, társadalmunk a magyar kultúra megítélése terén (is) megosztott, és ezen változtatni kell". Szükségszerűnek nevezte, hogy a kulturális szekértáborok közeledjenek egymáshoz.

Szigetszentmiklós Város Önkormányzata minden évben hagyományosan valamelyik kiemelt eseményén adja át a Somogyváry Gyula-díjat a város kulturális, művészeti életében kezdeményezőként, segítőként és aktív szereplőként is kiemelkedő személyek elismeréseképpen.

Idén a díjat Árki Attila vehette át, aki családjával 1992 óta él Szigetszentmiklóson. Villamosmérnökként végzett, a zenével és az előadóművészekkel az általa alapított hangtechnikai cégen keresztül ápol szoros kapcsolatot. A Városi Könyvtár és Közösségi Házban 23 éve működő Nemcsak Jazz Klub alapító tagja. Önkéntesként közreműködött az ÁJTI Hangversenyterem akusztikai tervezési munkáinál. Több hangszeren és több együttesben játszik, a népszerű Divina Machina Együttes billentyűse. Kedvelt koncertek rendezője, a Roxiget tehetségkutató és amatőr rock zenekarok rendezvényeinek mecénása. A Városbarát 2310. Egyesület egyik vezetőjeként kezdeményezte a „Zongorát Szigetszentmiklósnak" c. programot, melynek keretében az élőzenét népszerűsítik a gyermekek részére szervezett zenés előadásokkal.

Árki Attila beszédében a jelenlévők közül feleségét, Árkiné Göncz Irént, Szegedi Zsuzsát és Budai Lászlót emelte ki, akik nélkül minden bizonnyal nem állhatott volna a Sárgaház színpadára díjazottként. Önmagát lelkes amatőr zenésznek és öntevékeny polgárnak tartja, tevékenységével mindenkor a közösséget szeretné gazdagítani. Kifejezte reményét, hogy az elismerés másoknak is erőt ad ahhoz, hogy civilként tegyenek a közösségért. Az elismeréssel járó pénzdíjat megduplázva feleségével hoz létre egy alapítványt a szigetszentmiklósi élőzene kultúra továbbfejlesztése érdekében.

A szigetszentmiklósi ünnepen a Kossuth-díjas Szarka Gyula, a Ghymes Együttes alapító tagja által megzenésített Petőfi és Balassi verseket hallhatott a közönség, a zongora mellett Franbauer Péter, szaxofonon Kolmann Gábor közreműködésével. A műsorban fellépett még a Székely Miklós Városi Kórus.

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan a Városi Galériában Zsin Judit Akvarellképek c. kiállítása, valamint az Aula Galériában a Pest Megyei Értéktár vándorkiállítása tekinthető meg.

Az eseményről további fotókat talál Facebook oldalunkon:

https://www.facebook.com/szigetszentmiklos.hu/posts/2596312050486947?comment_id=2596755463775939&notif_id=1579868687248414&notif_t=feed_comment