Megszületett a döntés a Mű út – Gyári út kereszteződés felüljárójáról
Media80 - 2020. 02. 11.
Február 7-én, Budapesten a Közlekedési Építmények Tervtanácsán a négy korábbi tanulmányterv közül egyhangúlag a szervizutakkal tervezett felüljárót fogadta el a szakmai tanács.
Megszuletett-a-dontes-a-Mu-ut--Gyari-ut-keresztezodes-feluljarojarol

 

Megszületett a döntés a Mű út - Gyári út kereszteződés felüljárójáról

Február 7-én, Budapesten a Közlekedési Építmények Tervtanácsán a négy korábbi tanulmányterv közül egyhangúlag a szervízutakkal tervezett felüljárót fogadta el a szakmai tanács. Első ütemben a meglévő körforgalom átalakítása, úgynevezett turbókörforgalom elkészítése történik, amelybe a Gyári út szintén csatlakozni fog. Az állami beruházás előreláthatólag 2022-ben kezdődik. Ha ez az ütem megvalósul, akkor azután építhetik meg a 30 éve várt felüljárót. A további ütem megvalósításának ideje függ attól, hogy az állam mikorra tud többmilliárd forintot biztosítani a kivitelezéshez.

 

 

A felüljáró elfogadásánál részt vett a Közlekedési Építmények Tervtanácsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselete, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. képviselői, a Magyar Közút NZrt. Pest megyei igazgatója, Fáki László, Szigethalom polgármestere, a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztályának képviselője, valamint Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere.

Az egyeztetéseken a KKBK Nonprofit Zrt., a Volánbusz Zrt., a MÁV-HÉV Zrt., a Magyar Mérnöki Kamara, a Közlekedéstudományi Egyesület, illetve a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság képviselői is részt vettek Tököl, Szigethalom, Szigetszentmiklós polgármestereivel.