x Széchenyi 2020
photo

A „kisegészségőrök"

2020. december 9.
Életmód, Egészségügy Közérdekű híreink
A „kisegészségőrök" szeptemberben vettek részt azon a Hősképző felkészítésen, amely a járvány elleni védekezés legfontosabb szabályainak betartására hívta fel a figyelmet. A diákok azóta reggel és napközben is részt vesznek a testhőmérséklet-mérésben, odafigyelnek arra, hogy a diákok helyesen hordják maszkjaikat, ügyelnek az alapos kézmosásra és kézfertőtlenítésre. A „kisegészségőrőkre" kisebb-nagyobb balesetnél is számíthatnak társaik, hisz elsősegélynyújtó tudásukat sem felejtették el. Kovács Éva önkéntes és Kovács Dávid a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtás szakmai vezetője videóban köszöntötte a szigetszentmiklósi kis egészségőröket, amiben elmondták „nagyon büszkék a gyerekek kitartó munkájára és azokra a pedagógusokra, akik a járvány idején is példát mutatnak az ifjúságnak az önkéntességből és emberiességből."