x Széchenyi 2020

Köszöntő

icon icon

Tisztelt Szigetszentmiklósiak, Tisztelt Látogatók!

 

Szeretettel köszöntöm Önöket városunk honlapján!

Szigetszentmiklós a főváros agglomerációjában található, több mint 750 éves múltra visszatekintő város, mely elsősorban Budapest közelségének, és az idetelepült ipari létesítményeknek köszönheti gyors fejlődését. 1986. január 1 jén vált várossá és rövid időn belül Pest megye egyik legnagyobb lélekszámú települése lett, ahol ma már több mint 40 ezer ember él. 2013 óta járási megyeszékhely is. Nem is olyan régen még alvóvárosnak nevezett Szigetszentmiklós, mára fiatalos, lendületes kultúrában és sportban gazdag kisváros lett. A Duna és az M0-ás közelsége, valamint az ipari parkok biztonsága a vállalkozásoknak is kedvező feltételeket biztosít, ezért számos magyar és külföldi, kis-és nagyvállalat költözött hozzánk. Honlapunk részletesen bemutatja Önöknek városunk minden szegmensét, természeti adottságait, emellett betekintést nyújt számos civilszervezetünk, egyesületünk programjaiba, sport-és kulturális életünkbe. Természetesen megismerheti önkormányzatunk felépítését, pályázatainkat, törekvéseinket, egyszóval mindent megtalál itt, amit városunkról tudni lehet és érdemes. Naprakész információkkal látjuk el Önöket ezáltal segítve ügyeik elintézését.
Bízom benne, hogy honlapunkon mindent megtalál, ami Szigetszentmiklóssal kapcsolatban érdekelheti Önt.

Nagy János
Polgármester





                 

Dear Visitor,

Welcome to our town’s homepage! Szigetszentmiklós is a settlement in the northern part of Csepel Island, surrounded by branches of the Danube, with a history spanning more than 750 years. It is part of the urban agglomeration of Budapest, the capital city of Hungary, and became a town on January 1, 1986.
I am sure that if you devote a few minutes to looking around our home page to get to know our town, you will benefit from learning about the many unique sights of our natural environment, the history, special characteristics, leadership and institutions of our town, and the many associations and organizations working here.
Our portal will help you manage your affairs, gain useful and up-to-date information to help you track the town’s development, and learn about the aspirations of the local government and what it has achieved so far.
If you are looking for cultural events, you are sure to find something to catch your fancy. Whether artist exhibitions, concerts, the colorful Szigetszentmiklós Autumn, or the Sziget Theater, Szigetszentmiklós has something for everyone.

I am sure that as you peruse the news on our website, you will feel the values that our self-government protects and promotes. Our goal is to make Szigetszentmiklós a calm and modern home for our citizens and an attractive place to visit for our guests.


Yours sincerely:

János Nagy
Mayor of Szigetszentmiklós