photo

A Magyar Kultúra napját ünnepeltük

2022. január 22.
Kultúra
1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Kölcsey Ferenc 199 évvel ezelőtt ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. A Városi Könyvtár és Közösségi Ház színháztermében zenés, énekes programmal emlékeztünk erre az eseményre. A Himnusz a Székely Miklós Városi Kórus tagjai által csendült fel. Köszöntőt mondott Nagy János polgármester és Birinyi József népzenekutató, a Magyar Hungaricum Szövetség elnöke.
„Az elmúlt évek járványos időszaka megfosztott minket sok kulturális programtól, ezért most még nagyobb szükségünk van erre, mint valaha volt… Apaként és városvezetőként egyaránt hiszek abban, hogy az alapvető értékek megismerésére és megtartására, kulturális életünk színesebbé tételére mindig kell, hogy időt szakítsunk, ez nemcsak egyéni érdek, hanem az egész társadalom hasznára válik.” – emelte ki Nagy János.
Birinyi József beszédében elmondta, hogy a Magyar Kultúra Napját nemzetalkotó ünnepnek tekinti, melyben az emberiség folytonossága, a tárgyi, szellemi, hitbéli ismeretek, és ezek átadása jelenik meg. Hangsúlyozta, hogy a kultúra egyik legfontosabb eleme a hagyomány, mely a közösség, a nemzet és a család folytonosságát biztosítja. A helyi értékek, „Szigetikumok” megbecsülésére ösztönözte a hallgatóságot, és mint fogalmazott: „Legyen minden nap a Magyar Kultúra Napja! Ragaszkodjunk azokhoz az értékekhez, ami van. Kíméletlen, amit mondok, de ha mi nem adjuk át az utánunk jövőknek, más nem teszi meg helyettünk.”
Az ünnepséget Gersy Lili citeraművész és Társai népzenei előadása zárta. A kultúra napi rendezvény és az Üveg Nemzetközi Éve alkalmából az Aula Galériában Róth Miksa emlékkiállítás várja az érdeklődőket egészen február végéig.
A Magyar Kultúra Napja teljes műsorát hamarosan megtekinthetik videófelvételünkön is.