A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták és nyolc bűncselekmény miatt hallgatták ki azt a 46 éves férfit, aki március elején több erőszakos bűncselekményt követett el.
A gyanú szerint K. János március első hetében volt élettársát, annak családtagjait, több ismerősét és a szomszédait sem kímélte. Fenyegető üzeneteket küldött, olykor személyesen is megjelent náluk, agresszív viselkedésével félelmet keltett bennük.
Először március 3-án egy barátja feleségét kezdte hívogatni, akit egy héten keresztül rendszeresen zaklatott. Hol felhívta, hol üzenetet küldött neki, amelyben azzal fenyegette, hogy megöli.
Volt felesége is feljelentést tett ellene, mert folyamatosan zaklatta, és a közös gyermekeik után járó, a bíróság által megítélt tartásdíjat sem fizette.
Egyik ismerőse azért fordult a rendőrséghez, mert hetente többször jelent meg a lakásánál, ahol a sértettet zaklatta, lökdöste és bántalmazással fenyegette. A szomszédjában lakó nőt a lépcsőházban fogta le, erőszakos módon viselkedett vele, és csak akkor engedte el, amikor látta, hogy valaki közeledik feléjük. Egy másik lakót március 8-án hajnalban szólított le a lépcsőházban. A nőt a lakásáig kísérte, majd az ajtó előtt megragadta, és lelökte a lépcsőn, aki megsérült.
Előfordult olyan eset is, hogy éjjel, ittasan rugdosta a szomszéd lakás ajtaját, amit a telefonján élőben közvetített egy közösségi oldalon.
Március 10-én hajnalban egy szigetszentmiklósi házba próbált betörni, de a szomszédok észrevették, értesítettek a ház tulajdonosát és a rendőrséget is, így a férfi elmenekült a helyszínről. A rendőrök azonban utána futottak, és egy közeli parkban utolérték. Elfogásakor megharapta az egyik intézkedő rendőrt. Megbilincselték, majd előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ahol abban sem volt szerencséje, hogy a drogteszt pozitív eredményt mutatott. Ekkor még hazaengedték, de a szomszédok újabb bejelentése után, március 11-én éjjel az otthonából ismét a rendőrségre akarták vinni. Mivel az intézkedő járőrökkel szemben ekkor is agresszíven viselkedett, mentőt hívtak és kórházba vitték.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság a fenti cselekmények miatt zaklatás, rongálás, magánlaksértés, kábítószer birtoklása, tartási kötelezettség elmulasztása, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés kísérlete és garázdaság miatt folytat ellene eljárást. A hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészség jár el vele szemben.
A nyomozók kezdeményezték K. János letartóztatását, amit a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelt.
(forrás: police. hu)
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók