Számos városi rendezvényen kaphattunk már ízelítőt az Ádám Jenő Zeneiskola Fúvószenekarának repertoárjából, április 4-én azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy egész estés koncerten élvezhessük sokszínű zenei palettájukat.
Műsoruk első részében magyar zeneszerzők, köztük természetesen Ádám Jenő fúvószenekarra írt műveit szólaltatták meg, majd később műfajt váltva, helyet kaptak olyan könnyűzenei előadók szerzeményei, mint a Deep Purple, a The Beatles vagy az AC/DC.
Fúvószenekarunk kiváló előadását ezúttal is vezetőjük, Zsirman Zsolt vezényelte, szívből gratulálunk a teltházas koncerthez!
"A zene az kell, mert körülölel..."
Ma már tudjuk, a zenetanulás nem csak a lelket ápolja, pozitív hatással van az idegrendszerre, a logikus gondolkodásra, a matematikai képességekre, emellett állandó örömforrása is a zene világában felnövő gyermekeknek. Egy zenekar tagjaként pedig könnyedén tanulják meg, mit jelent csapatban dolgozni, közösen, egymást segítve létrehozni valami nagyszerűt.
Zeneiskolánk idén is nagy szeretettel várja a hangszerek, illetve az éneklés iránt érdeklődő gyermekeket!
Jelentkezés: Április 8-án és 9-én, 16-18 óráig
Helyszín: Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81/b.
Tel.: 06/30-708-6009
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók