x Széchenyi 2020
photo

Duna-takarítás

2022. május 22.
Környezetvédelem
Az esőzés miatt rövid késéssel indult tegnap a Szigetszentmiklósi Vízi Sport Egyesület környezetvédelmi akciója, a tavaszi Duna-takarítás. A várakozás azonban nem szegte kedvét a résztvevőknek, a Csónakházban ismerősök és egymásnak ismeretlenek tervezgették több kilométeres útvonalaikat. Majd kajakokba, kenukba ültek a természetvédő lakosok a legkisebbektől a nagyokig, és az egyesület tagjai. Szemetet szedett Tóth János Öcsi, világbajnok kenus és Rukkel László kajak világbajnok is.

„Összesen 47-en dolgoztak a tisztább folyóért, néhány óra alatt egy konténernyi hulladék gyűlt össze. Az októberi szennyezettség mértékével összehasonlítva, a mostani mennyiség közel változatlan, se több, és sajnos számottevően nem is kevesebb. Ez részben annak az eredménye is, hogy nem történt hirtelen áradás, és zárva vannak a zsilipek.”– mondta el Szabó Krisztina, az egyesület kommunikációs titkára.
A takarítás végén ez alkalommal sem maradt el a jól megérdemelt lángos.

Szigetszentmiklósi Duna-takarításon legközelebb ősszel vehetnek részt az érdeklődők.