x Széchenyi 2020
photo

Fél évszázada nyitotta ki kapuit a Csicsergő Óvoda. (fotógaléria)

2024. április 9.
Közérdekű híreink
Az intézmény e jeles jubileumot egyhetes rendezvénysorozattal ünnepli. A gyerekek ma délelőtt a Kolompos Együttessel kezdték a zártkörű szülinapi bulit. Délután pedig hivatalos megnyitón Homonna Béláné Rozika óvodavetető köszöntötte a megjelenteket, köztük Nagy János polgármestert, aki verssel is kedveskedett a népes társaságnak, majd gratulált a rajzverseny résztvevőinek.

Városvezetőnk elárulta, hogy gyermeke is a Csicsergő növendéke volt, így sok-sok kedves emléke fűződik az óvodához.

A kicsik a Pittyendáré Táncházban kiadhatták az egésznapos gőzt, holnaptól pedig további programok, sportverseny, mese-, és kézműves délelőtt várja őket, a kertészkedős napon időkapszulát is elhelyeznek majd az udvaron.

Az intézmény jelenlegi és múltbéli dolgozói, szülői és azóta akár nagyszülővé cseperedett ovisai a nosztalgia jegyében fotókiállítással és pénteken nagyszabású bállal tesznek pontot az elmúlt 50 évre.