A rendezvényen Nagy János polgármester mondott köszöntő beszédet. ”Szigetszentmiklóson örvendetes, ami az elmúlt éveket jellemzi bölcsődei, illetve óvodai férőhelyek tekintetében. A Vackor Bölcsőde új 4 csoportszobás épülettel bővült, és átadták a 100 gyermeket befogadó Csépi úti Tündérkert Óvodát, valamint az új Cserbóka Óvodát is.” – emlékeztetett a városvezető.
A köszöntő után Feketéné-Puskás Ildikó, az Apróka Bölcsőde intézményvezetője, Mihály Csaba, a REProjekt Építésziroda Kft. vezérigazgatója és Nagy János közösen helyezték el az időkapszulát és az alapkövet. Az időkapszulába szigetszentmiklósi bölcsődés gyermekek rajzai, Kisváros újság, egy országos napilap és egy pénzérme került.
A tervezett épület főbejárata, illetve a telken lévő parkoló az Iglice utca felől nyílik majd. Az épületben kapcsolódó fedett teraszokkal 4 db, egyenként 14 férőhelyes csoportszobát, 4 db gyermekátadó-öltözőt, 2 gyermek fürdőszobát, nevelő-, és fejlesztőszobát, továbbá számos egyéb kiszolgálóhelyiséget alakítanak ki. A bölcsődében ezen kívül melegítőkonyha, mosoda, gépészeti helyiség, belső és külső raktár; a bölcsődének otthont adó telken 600-700 m2-es játszóudvar, valamint kerékpár- és babakocsitároló és egy akadálymentes parkoló is létesül.
Az utca túloldalán 10 db parkolóhely is tartozik majd az intézményhez. A projekt keretében beszerzésre kerülnek a bölcsőde működéséhez szükséges kültéri és beltéri eszközök, berendezések is, melyek segítik a bölcsődében dolgozók munkáját.
Az épület várhatóan még ebben az évben elkészül. Nagy szeretettel várják még az új jelentkezőket.
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz Terv keretében meghirdetett RRF-1.1.2-2021 azonosító számú „Bölcsődei nevelés fejlesztése” elnevezésű felhívásra pályázatot nyújtott be, amelyen 839.865.427,-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az új, 56 férőhelyes korszerű bölcsődei ellátást nyújtó intézmény a Széchenyi Terv Plusz program keretében az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával valósul meg.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók