x Széchenyi 2020
photo

Hétvégi rendezvényekkel kapcsolatos forgalomkorlátozás.

2023. június 19.
Közérdekű híreink Közlekedés
A Városi Könyvtár és Közösségi Ház 2023. június 23. és 25. között szervezi meg a Tanévzáró koncert és a Szabadtéri Színházi Hétvége rendezvényét.

A program helyszíneként fog üzemelni a Szent Erzsébet tér, ezért lezárásra kerülnek június 22-én, csütörtökön 18.00 órától a Budapest Bank előtti, valamint a Városi Könyvtár és Közösségi Ház illetve a Posta előtti parkolók (lásd a térképen a sárga színnel jelölt területeket).

A parkolók június 24-én szombaton már nyitva lesznek, kivéve a Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtti parkoló, mely csak június 27-én kedden nyílik meg újra.

A rendezvényhez kapcsolódóan forgalomkorlátozás is lesz.

A Városi Könyvtár és közösségi Ház előtti útszakaszon, a Szent Erzsébet téri körforgalomtól a Tököli úti csomópontig (lásd a térképen piros színnel jelölt sávot) korlátozva lesz a közlekedés az átmenő forgalom elől 2023. június 23-án 16.00 órától este 24.00 óráig, azaz 8 órán keresztül.

Ebben az időszakban a Szent Erzsébet téren lévő parkolókban tilos lesz megállni, parkolni gépjárművel, a téren található új parkolót (lásd a térképen zöld színnel jelölt területet) a Losonczi utca irányába lehet majd elhagyni.
A forgalomkorlátozás érintheti a Volánbusz Zrt és a BKK járatainak közlekedési rendjét is, erről információt a társaságok honlapján és a buszmegállókban lehet találni.

A szervezők a gépjárművel közlekedőktől türelmet és megértést kérnek, a forgalmat a Polgárőr Egyesület és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság fogja irányítani.