Nagy János polgármester ma átadta az idén létrehozott "Hónap embere" elismerést Szabó Zoltánnak, aki egy márciusi gázrobbanás után sietett szomszédja segítségére.
Zoltán 11 éven át a Szigetszentmiklós Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársa volt, ezért pontosan tudta, mi a teendője, de elmondta, ha nem lett volna semmilyen tapasztalata, akkor sem gondolkozott volna a segítségnyújtáson.
Poroltóval, a kitört ablakon keresztül kezdte a tüzet oltani, mely 4 helyiséget is érintett a házban. Ekkor még nem tudta, volt-e valaki az épületben a robbanáskor, később azonban, egy másik szomszéd segítségével sikerült bejutnia, ahol rátaláltak az ott lakó úrra, aki súlyosan megsérült, de életben volt. Az időben érkezett segítségnek köszönhetően az áldozat még kijutott a házból, azonban a kórházba szállítás után sajnos életét vesztette.
A tűz megfékezésével Zoltán megakadályozta, hogy a lángok veszélyeztessék a környékbeli lakóházakat és mindent megtett, hogy megmentse a sérült életét.
Gratulálunk a bátorságához, önzetlenségéhez, viselje büszkén a "Hónap embere" címet!
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók