A Kardos István Általános Iskola hagyományos versenye, a „Lakóház modell” projekt ért véget ma, ahol az intézmény mindenkori 5. osztályosai évről évre összemérik kreativitásukat, kézügyességüket és technikai tudásukat.
A diákok idén is hatalmas fejtörést okoztak a zsűrinek, hiszen szebbnél szebb, nagyon ötletes és gondosan elkészített alkotások születtek. A végeredmény Gábor Melinda intézményvezető, Besze Imre fejlesztő gyógypedagógus és Nagy János polgármester pontozásai alapján alakult ki. A fejtörést alátámasztja az a tény is, hogy a zsűri egy új, városi elismerést is kiosztott ebben az évben, ugyanis a lakóházak mellett több olyan épület diorámája készült el, mely Szigetszentmiklós területeit mintázza.
Becskei Jenőné, a gyerekek életvitel és technikatanára, valamint a verseny ötletgazdája minden évben kihangsúlyozza, hogy a projektfeladatban kiemelt szerepet kap a környezetvédelem és a családi, baráti kapcsolatok erősítése. A tanulók az általuk megálmodott makettet akár közösen egy osztálytárssal, anyukával, apukával, tesóval is elkészíthetik.
A 2023/2024-es tanév díjazottjai a következők:
I. hely: Winkler Szilárd
II. hely: Kovács Mátyás
III. hely: Boros Bendegúz és Saska Róbert
Különdíj: Pelyvás András
Városi különdíj: Kukucska Heléna
A díjakat Nagy János adta át, és valamennyi gyermek édességet is kapott a városvezetőtől.
Gratulálunk minden résztvevőnek és szervezőnek!
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók