Fennállásának 30. évfordulóját színes szakmai előadásokkal ünnepelte a CSSK, a jelenlévők mindennapi mérgeinkről, az erőszakmentes kommunikációról és az iskolai szociális munkáról tudhattak meg többet a meghívott előadóktól.
Kerekes László intézményvezető elmondta, hogy bár hivatalos formában 30, valójában azonban 34 éve van jelen a szolgáltatás Szigetszentmiklóson, hiszen az országban elsők között kezdte meg működését a helyi központ.
Az előadások előtt Nagy János polgármester köszöntötte a résztvevőket, megköszönte a családsegítő munkatársainak lelkiismeretes hozzáállását, kiemelte a nyári táborok jó hangulatát, valamint az önkormányzat és az intézmény szoros együttműködését a nehéz helyzetben élők támogatásában.
A konferenciára a környékbeli oktatási-nevelési, szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozói kaptak meghívást. Szabó Aliz (MISZME szakmapolitikai vezető), dr. Zacher Gábor (címzetes egyetemi docens, főorvos), valamint Rambala Éva (kommunikációs tréner) előadásai után Dósai Sándorné, Sajgál Rózsa, Soltiné Radnics Magdolna, Uri József és Kerekes László idézték fel a CSSK elmúlt 30 évét.
Köszönjük az elhivatott munkát mindannyiuknak, és további sok-sok boldog születésnapot kívánunk!
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók