x Széchenyi 2020
photo

Magyarország legszebb tájain versenyeznek a víz szerelmesei

2021. július 2.
Közérdekű híreink
A helyi versenyt Nagy János polgármester indította:

„Mindannyiunk számára nagy megtiszteltetés, hogy az ország legkiemelkedőbb 12 helyszíne között lehetünk. A Kis-Duna, az Úszóláp Tanösvény városunk és egyben hazánk egyik gyöngyszeme. Büszkék lehetünk erre a csodálatos élővilágra, de egyben felelősséggel tartozunk annak megőrzéséért. Minden igyekezetemmel azon munkálkodom, hogy megőrizzük és óvjuk ezt a területet úgy a Lakosok, mint a turisták, sportolók részére."

A szigetszentmiklósi bajnokságot a Szigetszentmiklósi Vízi Sport Egyesület szervezte. Elnökük, Víg Géza elmondta, hogy az idei bajnokságot már ötödik alkalommal rendezték meg. Korábban, hasonló eseményként, kajak-kenu maratonként ismerhették a sportolni vágyók. A „Hazai Vizeken" program célja egységessé tenni és népszerűsíteni a vízi sportokat, a túrázást és egyben a természet szeretetét. Városunkban ma közel 150-en vettek részt. A nevezők kajak, kenu illetve SUP kategóriákban teljesítették a rövid, 10 vagy hosszú, 20 km-es távokat. A 10 és 11 óra között rajtolók közül az elsők már dél környékén eveztek be a célba.

A legjobb idők kategóriánként:

Hosszútáv, kajak, női egyes:

1. Baranyai Andrea - Multi SE (1 óra 49 perc 19 mp)

2. Kovács-Varga Krisztina - Multi SE (1 óra 54 perc 47 mp)

3. Fekete Melinda -KDSE-Szigethalom (2 óra 4 perc 59 mp)

Hosszútáv, kajak, férfi egyes:

1. Nagy Zoltán - Multi SE (1 óra 36 perc 22 mp)

2. Viski Gábor Albert - Dunafüredi Vízisport Klub (1 óra 37 perc 52 mp)

3. Földházi Gergő - Dunafüredi Vízisport Klub (1 óra 39 perc 31 mp)

Hosszútáv, kenu, férfi egyes:

1. Szigeti Péter (2 óra 3 perc 30 mp)

2. Tóth János - Pörnyeszi Team (2 óra 9 perc 7 mp)

3. Pataki András - Csepel (2 óra 16 perc 32 mp)

Hosszútáv, kenu, vegyes:

1. Dombai Mihály, Kövesdi Oszkár - Dunai Sárkányok Vác (2 óra 6 perc 41 mp)

2. Öreglaki Gábor, Ring József - (2 óra 7 perc 5 mp)

3. Szitó Szabolcs, Vajda Béla - (2 óra 8 perc 3 mp)

Rövidtáv, kajak, női egyes:

1. Kósa Rita - Váci Karakán Kajak-Kenu SE (1 óra 9 perc 18 mp)

2. Glaser Anita - Duna Szabadidő TSE (1 óra 9 perc 48 mp)

3. Z. Szabó Krisztina Szigetszentmiklósi Vízi Sport Egyesület (1 óra 32 perc 35 mp)

Rövidtáv, kajak, férfi egyes:

1. Kiss Tibor Bálint - KDSE (1 óra 8 perc 41 mp)

2. Mészáros András - Lágymányosi Spari (1 óra 9 perc 4 mp)

3. Bagyinszki István (1 óra 11 perc 45 mp)

Rövidtáv, kajak vegyes:

1. Kolb Tamás, Maléth Julianna - MTK - Pörnyeszi Team (1 óra 0 perc 33 mp)

2. Pénzes Csaba, Saftics Dóra - Dunakeszi Sárkányhajó Kajak-Kenu és Önkéntes Tűzoltó SE (1 óra 3 perc 5 mp)

3. Balog László, Vígh János - Szigetszentmiklósi Vízi Sport Egyesület (1 óra 15 perc 3 mp)

Hosszútáv, SUP, női egyes:

1. Rajner Krisztina - RSD SUP (2 óra 22 perc 51 mp)

2. Zsótér Mariann - (2 óra 59 perc 5 mp)

Hosszútáv, SUP, férfi egyes:

1. Szabó Gábor - Dunai Sárkányok Vác (2 óra 8 perc 30 mp)

2. Dóri Balázs - Dragonmasters (2 óra 22 perc 8 mp)

3. Czikk Zoltán (2 óra 54 perc 39 mp)

Rövidtáv, SUP, férfi egyes:

1. Nagy Bence Imre - MTK (1 óra 29 perc 18 mp)

2. Vigh László (1 óra 29 perc 46 mp)

3. Seper Árpád (1 óra 33 perc 14 mp)

A szeptemberig tartó „Hazai Vizeken" 12 helyszínén összesen nyolc beevezés, két átevezés és két nagyszabású SUP esemény történik. Következő állomás Baja, ahol július 17-én folytatódik a program.