Ma átadták a Csicsergő Óvoda felújított konyháját. A munkálatok során a főzőkonyhai- és óvodai elektromos fogyasztási mérőhelyek teljesítménybővítése, szabványosítása, a főzőkonyha és a kapcsolódó kiszolgáló helyiségek építményvillamossági felújítása, valamint a főzőkonyha szellőzőrendszerének rekonstrukciója történt.
„A lányok nyáron elviselhetetlen, olykor 50 fok feletti hőségben dolgoztak, most kaptunk egy elszívóberendezést és klímát, az összes elektromos vezetéket kicserélték, az áram erősségét is megnövelték, így az kellőképpen kiszolgálja a konyhai berendezéseket. Nemsokára használatba vehetünk egy 20 tepsis sütő-párolószekrényt, amivel gyorsabban, energiatakarékosabban és ráadásul még egészségesebb ételeket is készíthetünk. Nagyon örülünk a felújításnak, hiszen biztonságosabbá vált az épület, és hatékonyabbá, kényelmesebbé vált a konyhai munka.” – mondta el Kiss Sándorné Katalin, az óvoda élelmezési vezetője.
A felújítás önkormányzati költségvetésből, valamint „Az önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása” című pályázaton elnyert összegből valósulhatott meg. Az átadón Jaksa-Ladányi Emma alpolgármester és Nagy János polgármester is jelen voltak.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók