x Széchenyi 2020
photo

Miklósi Futónap 2022

2022. április 10.
Közérdekű híreink Sport
Ma délelőtt, két év kihagyás után ötödik alakalommal rendezte meg a Miklósi Futónapot a Városi Könyvtár és Közösségi Ház az ötletgazda Szigetszentmiklósi Futóklubbal, valamint közreműködött a Green Riders Kerékpáros Egyesület is.

Az első rajt előtt közös bemelegítéssel készültek kicsik és nagyok, szigetszentmiklósiak és az ország más településeiről érkezők.
Az 500 métert futó „Csemetéktől” a 21 km-es távot teljesítő profi versenyzőkig, mindannyian startvonalhoz álltak a délelőtt folyamán. Hat kategóriában összesen 1068-an futottak városunk egyik legnépszerűbb sportrendezvényén.

A Városi Sportcsarnok küzdőterén eközben színes programok, sakk, teqball, asztalitenisz, ugrálóvár és masszázs várta az idelátogatókat. A csarnok melletti parkolóban pedig szűrőkamion állt a lakosok rendelkezésére, ahol az érdekes kiállítások mellett díjmentes egészségügyi vizsgálatot végeztek a szakemberek.

A futamokat Nagy János polgármester indította el, majd a nyerteseknek ő adta át a díjakat.
Gratulálunk minden résztvevőnek!

500 m - Csemete Futam – lány-fiú első hely:
Csiszér Emma Borbála
Kőnig Konor Kende

800 m - Nebuló Futam – lány-fiú első hely:
Bundics Lora
Szabadi Marcell

1000 m - Tini Futam – lány-fiú első hely:
Misinszky Csenge
Deák Olivér

1000 m - Junior Futam – lány-fiú első helyezettek:
Varga Dominika Zoé
V. Nagy Bendegúz

1000 m - Senior Futam – női-férfi első helyezett:
Kocsis Andrea
Zeller Zsolt

3,5 km - női-férfi első három helyezett:
1. Handó Judit
2. Fülöp-Wittmann Krisztina Anna
3. Szikszai Lilla
1. Szász Bence
2. Korosecz István
3. Zeller Zsolt

8 km –női-férfi első három helyezett:
1. Makrai Zsuzsanna
2. Ferenczy Krisztina
3. Kaltenecker Teréz
1. Hansághy Gergely
2. Sipos Ádám
3. Büki Dávid

21 km – női-férfi első három helyezett:
1. Varga Eszter
2. Sass Diána
3. Borbás Adrienn
1. Ureczky Bálint
2. Török-Ilyés László
3. Szűcs Lajos Gábor