„Csepel-sziget Ifjú Tehetségei” regionális képző- és iparművészeti pályázatát hirdette meg idén XXIII. alkalommal a Csepeli Fasang Árpád Alapfokú Művészeti Iskola, valamint annak SZÍN-PAD-KÉP Tagintézménye, és a Nagy Imre Általános Iskola. Az eredményeket az utóbbi intézményben, április 24-én hirdették ki.
A Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és AMI két diákja is elismerésben részesült:
- a 7 éves Almási-Füzi Sára a „Hurrá, esik a hó” című alkotásával különdíjas lett,
- a 9 éves Toldi Rozina pedig az „Unbelievable - Átkelés a varázslatos álomvilágomba” művével fődíjat nyert.
A pályázaton 27 intézmény általános iskolásai és középiskolásai mérhették össze művészi készségeiket, kreativitásukat, technikai tudásukat. A zsűri tagjai között Simon Tünde képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára és Balogh Attila fotóművész, művésztanár is értékelte a műveket.
A díjak egy részét településünk polgármestere adta át, így Nagy János Szigetszentmiklóst képviselve, büszkén vehetett részt az eseményen.
Gratulálunk minden résztvevőnek, díjazottnak és a két nyertes diák pedagógusainak, Bokros Borbálának és Tamás Líviának.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók