A forró nyarat magunk mögött hagyva, kellemesen hűvös őszköszöntő ünnepként zajlott szombaton a Miklósi Mustra, ahol a gyerekeket Süsü üdvözölte. A reggeli mesekoncert után sem unatkoztak a kisebbek (és nagyobbak sem), hiszen az egésznapos sürgés-forgás közben tanulhattak a vöröskeresztes életmentőktől, kipróbálhatták a fazekas mesterséget, beleshettek a házi rétesek receptjeibe, szüleikkel, nagyszüleikkel a Kossuth Kertbarát Kör bemutatóján a termésekkel való ismerkedés mellett a múltba „utazhattak". Az egyik legnépszerűbbnek a „90 éves a Lakihegyi adótorony” című kiállítás bizonyult, ugyanis a kísérletezni vágyókat a fizika apró rejtelmeibe is beavatták.
Ebédhez Orosz Márkó és zenekara húzta a nótát, majd az Ádám Jenő Általános Iskola és AMI fúvószenekara és színjáték szakosztálya, a Napraforgók Néptáncegyüttes táncosai és a Csillag Születik Énekiskola növendékei szórakoztatták az egybegyűlteket.
Öt óra után Nyári Károly Prima Primissima díjas jazz-zongorista és énekes, valamint Simon Panna Bogi és Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásait hallhatta a közönség.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók