x Széchenyi 2020
photo

"Múlt, jelen és jövő 2023-ban, avagy aktuális helyzetkép a közétkeztetésben" szakmai konferencia

2023. november 7.
Közérdekű híreink
Szigetszentmiklós adott otthont november 6-án az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, valamint Szigetszentmiklós Város Önkormányzata közös rendezvényének, a "Múlt, jelen és jövő 2023-ban, avagy aktuális helyzetkép a közétkeztetésben" elnevezésű szakmai konferenciának.

Ezt a szakmai napot 2016. óta szervezik meg városunkban nagy sikerrel, melyre a szakma jeles előadóit, valamint termelőket, gyártókat és a közétkeztetésben érdekelteket egyaránt invitálják.

Idén is számos termelő, gyártó hozta el termékeit , melyeket helyben meg is lehetett kóstolni.

A konferencia résztvevőit elsőként Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere üdvözölte. Köszöntőjében kifejtette, mennyire büszke, hogy a város adhat otthont egy ilyen jelentős konferencia-sorozatnak, valamint egy, a közétkeztetésben fontos információt is megosztott a jelenlevőkkel, miszerint a szülők novembertől Szép kártyával is fizethetnek az étkezésért Szigetszentmiklóson.
A konferencia előaóit Pénzes Andrea, az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke mutatta be.

Többek között Tóth Dávid, a NÉBIH képviseletében beszélt az élelmiszerek minőségéről, az ellenőrzések tapasztalatairól valamint a hulladék problémájáról. Előadásából megtudhattuk, hogy évről évre nagy fejlődést tapasztalnak az ellenőrzések során.

Schmidt Richárd, az NNK munkatársa a különböző szervezetek felépítéséről beszélt, egy kis szakmai titkot is megosztott a jelenlévőkkel: a közétkeztetésben dolgozók régi kérése, hogy a só kerüljön vissza az alapanyagok közé, ennek próbálnak most eleget tenni.

Az előadók közt szót kapott Mihálydi Kinga, az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet) munkatársa is, aki a táplálkozástudomány területén zajló kampányokról, programokról beszélt, továbbá Rózsa Ágnes dietetikus számolt be a közétkeztetés minőségének javítására, valamint az egészséges életmód, egészséges táplálkozás bevezetésére tett kisérletekről, próbálkozásokról.