Szabadszedéses étkezés és a higiénia, ízélmények tervezése az étlapokon, allergén ételek, szakmai képzések, továbbképzések lehetőségei... Csak néhány téma, melyeket a keddi „Múlt, jelen és jövő 2024-ben, avagy aktuális helyzetkép a közétkeztetésben” című szakmai napon tárgyaltak. Az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének (ÉLOSZ) szakmai támogatásával létrejött találkozót már 8 éve hagyományosan városunkban rendezik. Ilyenkor a szakma nagyjai az ország számos területéről érkező élelmezésvezetőknek, egyéb, a szakmában érintett érdeklődőnek és szülőknek készülnek interaktív előadásokkal. A Városi Könyvtár és Közösségi Házban tartott konferencia fő célja tehát segítséget adni az intézményi, de akár a családi konyhákban felmerülő problémákra.
A szakmai napot Pénzes Andrea, az ÉLOSZ elnöke nyitotta meg. Szigetszentmiklóst Kiss Sándorné, az ÉLOSZ alelnöke és Nagy János polgármester is képviselték a megjelent óvodapedagógusok, intézményvezetők mellett. Előadást tartott Báti Anikó, táplálkozáskultúra-kutató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja; Tóth Dávid, a NÉBIH Vendéglátás és Közétkeztetés Felügyeleti Osztályának munkatársa, közegészségügyi-járványügyi felügyelő; Schmidt Richárd, az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Közegészségügyi Főosztályának vezetője; Zentai Andrea, a (NNGYK) Táplálkozás-epidemiológiai főosztályának vezetője; Miháldy Kinga dietetikust, az NNGYK munkatársa, valamint Hartmann Gabriella dietetikai szakfelügyelő.
Az előadások mellett lehetőség nyílt találkozni helyi őstermelőkkel, a konyhák beszállítóival, akik kóstolót kínáltak a megjelenteknek.
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók