photo

Nagy érdeklődés övezte a gyermeknapi eseményeket (fotógaléria)

2023. május 28.
Közérdekű híreink
A szigetszentmiklósi családok mesebeli programokkal kezdhették a hétvégi reggelt. Mint minden évben nagy érdeklődés övezte a gyermeknapi eseményeket. A kicsik és nagyobbak 9 órától kora délutánig aszfalton és papíron is összemérhették rajztudásukat, kreativitásukat, ingyenes mesekoncerten, kézműves foglalkozásokon vehettek részt; érzékenyítő programon próbálhatták ki, milyen bekötött szemmel követni a hangot, szájról olvasni, kerekesszéket irányítani vagy lábbal festeni. Ismerkedtek külföldi mondákkal és klasszikus magyar népmesével, Huber Kingával agyagoztak, veszélyes oroszlánokká vagy éppen tündérekké változtak a vöröskeresztes arcfestők által, csillámvarázst a polgárőröktől, lufit az Xtaxi munkatársaitól kaptak a gyerekek, akik mérhetetlenül sok energiájukat a Városi Könyvtár és Közösségi Ház zegzugaiban futkározva és főképp a légvárban ugrálva vezették le, majd pihenésként kisvonattal körbejárhatták Szigetszentmiklós belvárosát.