x Széchenyi 2020
photo

Nagy László versével köszöntötte a Városi Pedagógusnapra érkezett vendégeket Nagy János polgármester.

2024. június 4.
Közérdekű híreink
„Vezesd őket, utat ne tévessz,
S magadhoz mindig hű maradj,
Mert élen állsz, és messze látszol,
Sose feledd: példa vagy!"

Nagy László versével köszöntötte a Városi Pedagógusnapra érkezett vendégeket Nagy János polgármester. „A pedagógusok tudásukkal, mások iránti figyelmükkel, gyermekeink nevelésével olyan küldetést teljesítenek, amelyet erkölcsi kötelességünk megbecsülni.”- folytatta beszédét.

A megbecsülés egy aprócska szeleteként a Szigetszentmiklós óvodáiban, iskoláiban dolgozó nevelőket, tanítókat, tanárokat, oktatói-nevelői munkát segítőket, az intézmények működését biztosító technikai dolgozókat és az intézmények vezetőit ünnepeltük tegnap a város Hangversenytermében.

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok, és az előbb felsoroltak közül összesen 11 személy részesült - a 20. század elején élt szigetszentmiklósi református rektortanító nevét viselő - Csikesz Endre-díjban, valamint jubileumi kitüntetésben:
• a Károli Gáspár Református Egyetem Aranyoklevéllel ismerte el Farkas Lászlóné óvónő 50 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységét,

• városunk önkormányzata Csikesz Endre-díjat adományozott Tölcsér Zselykének, a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. d osztályos tanulójának,

• Bakóczi-Szűcs Lucának, a Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola 8. a osztályos tanulójának,

• Káli Petrának, a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és AMI 8. d osztályos tanulójának,

• Gyulai Barnabásnak, a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és AMI 8. i osztályos tanulójának,

• Vadas Violának, a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és AMI 8. z osztályos tanulójának,

• Erdősné Tróbert Henriettnek, a Szigetszentmiklósi Pitypang Óvoda óvodapedagógusának,

• Kellner Sándornénak, a Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola tanítójának,

• Bernátné Pflum Erikának, a Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola tanítójának,

• Bodó Juditnak, a Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola magyar nyelv-és irodalom, könyvtár szakos tanárának,

• Lakatosné Sárkány Júlia Csillának, a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és AMI intézményegység vezetőjének.

Gratulálunk a díjazottaknak! Bővebb méltatást a Kisváros júliusi számában olvashatnak róluk.
Az ünnepségen a Csicsergő Óvoda 11-es Kiscsikó csoportja, az Ádám Jenő Általános és Alapfokú Művészeti Iskola színjáték-musical osztálya, Török Tímea, a Kardos István Általános Iskola és Gimnázium 11. a osztályos tanulója, Lupa Angelika és Lupa János, valamint Miller Zoltán színművész, énekművész közreműködött.