A Csepel-sziget egyik legnagyobb jótékonysági rendezvényét, az Open Dog Days elnevezésű állatvédelmi családi napot és egyben motoros találkozót rendezte meg a Motorokkal az Állatokért Szigetszentmiklós és Térsége szervezet. Szeptember 21-én a Lakihegyi Közösségi Ház környékén a gyerekzsivajt kutyaugatás és motorok bőgése is kiegészítette. Több mint 65 motoros érkezett, és vonult fel, körülbelül ezer látogató vett részt az ingyenes gyermekprogramokon, bemutatókon, szakmai előadásokon és a délutáni koncerten. Az érdeklődők állatorvoshoz, kutyaiskolai oktatóhoz és kutyarehabilitációs szakemberhez is fordulhattak tanácsért. Óriási érdeklődés mellett zajlott - Kollár Viktória jóvoltából - a kutya-gazdi fotózás, ajándékcsomagot kaptak a legszebb motort rajzolók, és a kétóránként húzott tombolával is számos értékes nyereményt vihettek haza a játékosok.
A nap során 250 ezer forint adomány gyűlt össze, melyet a szervezők rászoruló állatmenhelyek támogatására fordítanak
Szolgáltatók
Közvilágítás hiba bejelentő
Kóbor állatok bejelentése, NFC biléta
Infopont plakátok
Kisváros újság
Kiemelt projektek
Programajánló
Galéria
Általános közzétételi lista
Hatályos rendelettár >
Szerződéses partnerek adatkezelése és biztonságos adattovábbítási lehetőségek
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Magyar Államkincstár
Pest Megyei Békéltető Testület
Országgyűlési képviselő
Kormányablak
Szigetszentmiklósi Járásbíróság
Szolgáltatók
Közbeszerzések
Közjegyző
Falugazdász
Hirdetmények
Aktuális ajánlattételi felhívások
Aktuális pályázatok
Az Ipari és kereskedelmi hatóságoknak a jogszabályok alapján megjelenítendő adatok
Jogszabályon alapuló közzétételi kötelezettség
Állásajánlatok
Anyakönyvi hírek
NAV információk
Beszámolók, közhasznúsági jelentések
Elszállított gépjárművek
Polgármester
Alpolgármester
Jegyző
Aljegyző
Országgyűlési képviselő
Képviselő-testület tagok és munkatervek
Képviselő-testületi és bizottsági ülések anyagai
Hatályos rendelettár >
Képviselő-testületi tagok önéletrajzai, vagyonnyilatkozatok
Bizottságok
Rendeletek kihirdetése
Nemzetiségi Önkormányzatok
Koncepciók